Oldal kiválasztása

A Nemzeti Tudósképző Akadémia veszprémi területi képzési központja a  Lovassy László Gimnáziumban működik és szervezésében, valamint az NTA átfogó szervezésében ebben a tanévben is érdekes, izgalmas, hasznos, akár a továbbtanuláshoz meghatározó élményeket nyújtó programokon vehettek részt iskolánk diákjai és a képzési központhoz tartozó környékbeli gimnáziumok tanulói.

Lényeges újdonság idéntől, hogy a tehetséggondozó programban aktívan tevékenykedő diákok diplomát kaphatnak teljesítményüktől függően (bronz, ezüst, arany), amelyek a továbbtanulásnál – egyre több helyen  –  intézményi többletpontként (10-15-20, néhol 25 pont) beszámíttathatóak. Ez még jobban motiválja a diákok aktív részvételét a programban.

A tanév folyamán 52 új diák regisztrált a körzetből, jelenleg 172 diák él a program lehetőségeivel.  Bíztatunk további gimnáziumokat a csatlakozásra, hogy megkönnyítsék a biológia iránt érdeklődő diákjaik számára a pályaválasztást, a modern biológia kutatási módszereinek gyakorlati megismerését, elméleti tudásuk elmélyítését és nem utolsó sorban, hogy megéljék egy jó hangulatú, hasonló érdeklődésű diákokból szerveződő közösséghez való tartozás élményét.

A körzetről ebben a tanévben készült bemutatkozó filmet itt tekintheti meg. https://www.youtube.com/watch?v=1l3hmws8Vug&t=29s

A rendezvényekről szóló részletes beszámoló itt olvasható el, illetve a programokon készült képekből néhány montázs itt nézhető meg:

A 2024/2025-ös tanév NTA-s rendezvényei

2024.09.17.,  2024.10.01. – Rákdiagnosztikában használható enzim elválasztása elektroforézissel témájú modern molekuláris biológiai gyakorlatunkon – melyet a Pannon Egyetem Bio-Nanorendszerek Kutatólaboratóriumának, Dr. Jankovics Hajnalkának és munkatársainak a támogatásával valósítottunk meg –  két alkalommal összesen 23 diák vett részt. Elsajátíthatták a diákok az emelt szintű biológia érettségi témájaként is előkerülő műveletet az elméleti alapok mellett a gyakorlatban is, így valóban érthetővé vált számukra az eljárás. Kitekintést kaphattak a módszer megvalósításának és alkalmazhatóságának további lehetőségeire is. Köszönjük ezúton is a Kollégák közreműködését!

2024.10.11., 2024.11.22., 2025.03.20. Skill laboros gyakorlat 11-12. osztályosoknak: a Veszprém Vármegyei  Csolnoky Ferenc Kórházba látogathattak el a Szent-Györgyi diákok, ahol  megismerhették és ki is próbálhatták a Skill labor oktatást segítő és szakellátási tevékenységeket rutinná fejlesztő szimulációs szituációit és eszközeit. Minden egyes alkalommal egy-egy tematikus programon vettek részt a jelentkezők, megismerkedve a Skill laborban, majd a kórház osztályain a valóságban működő aneszteziológiai és intenzív terápiai, a sebészeti és a radiológiai (pl. UH, rtg, CT, MR) módszerekkel. Többek között a diákok jártak az Intenzív Terápiás Osztályon, láthattak műtétet is. Meghatározó benyomásokkal gazdagodnak minden egyes alkalommal diákjaink. Köszönet a szervezésért Dr. Bíber Kinga doktornőnek! A látogatásokon összesen 56-an vettek részt.

2024.11.26. – Szövettani gyakorlaton 23 diák ismerkedett meg a metszetkészítési és festési eljárásokkal, anatómiai kifejezésekkel, szöveti- és szervi metszetek elemzésével telt a délután.

2024.12.03. – A 9. évfolyamosok alig várták, hogy számukra is megrendezésre kerüljön foglalkozás, ilyen  A biológus paprikáskrumplija című, amelyen elsajátítják a mikroszkópos technikákat, biokémiai alapokat az ismert magyar étel összetevőinek vizsgálata során.

2024.12.06-08. – A XXIII. Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozóján, Szegeden a körzetet 13 Szent-Györgyi diák és 3 Szent-Györgyi tanár képviselte. A színvonalas esemény az előadásokkal, laborgyakorlatokkal, laborlátogatásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel nagyon sok élményt és tapasztalatot jelentett diáknak és tanárnak egyaránt.

2025.02.04. – Dr. Tory Kálmán klinikai főorvos (Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika), genetikus érkezett meghívásunkra az iskolába, aki Vesébe látni genetikus szemmel  című előadásával magával ragadta a 41 fős hallgatóságot. A vese genetikai eredetű betegségeinek felderítésével kapcsolatos kutatásairól a diákságot interaktívan bevonva mesélt.

2025.02.04. – Dr. Tory Kálmán előadását követően sertésvese boncolása, szövettani megfigyelések és a vizelet összetevőinek biokémiai vizsgálata következett 33 diák számára.

2025.03.18., 2025.03.25. – A spektrofotometria elméleti megismerése után tejminták és növényi italok fehérje koncentrációjának meghatározását végeztük el ezzel a módszerrel. A laborgyakorlatot két alkalommal tartottuk, összesen 34 diák ismerkedett meg ezzel a széleskörben alkalmazott műszeres eljárással.

2025.04.06-08. – A XXIV. Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozójára,  Szegedre 10 Szent-Györgyi diák érkezhetett a körzetből 2 Szent-Györgyi tanár kíséretében. A színvonalas esemény meghatározó élményeket, hatalmas motivációt adott a jelenlévőknek.

2025.04.07. –  Maratoni nap volt ez 44 diákunk és két Szent-Györgyi tanárunk életében, hiszen hajnali, külön buszos veszprémi indulással és éjszakai visszaérkezéssel vettek részt a XXIV. Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozójának plenáris ülésnapján, amely igazán monumentális méreteket öltött: több, mint 2000 résztvevő gyűlt össze erre az eseményre a Pick Arénában! Az előadások mellett a kitelepült tudományos műhelyek és egyetemek információs pultjainál sok mindenről érdeklődhettek a diákok.

2025.05.27. – 21 diák  vetette bele magát lelkesen a „halak jellemének” megismerésébe a Hal morfológiai és anatómiai vizsgálata – halboncolás, élettani jellemzők című foglalkozásunk alkalmával.

Az év folyamán delegáltunk diákokat (7 fő) az országos képzési központokban zajló 2 napos foglalkozásokra is. Júliusban 4 kimagaslóan tehetséges diákunk egyhetes nyári kutatótáborban vesz részt. Ekkor egy kutatómentor mellett dolgoznak majd valós problémák felderítésén Budapesten, Pécsen illetve Szegeden.

2025.07.06. – Ünnepélyes diplomaátadóra kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében. Az eddigi aktivitásuk alapján a diákok egy része (nem csak a végzősök) bronz, ezüst vagy arany diplomát vehetnek át.

Egy mozgalmas, a feladatok szempontjából változatos, tartalmas tanévet zárhatnak a Szent-Györgyi diákok. Jövőre is folytatjuk újabb programokkal a tevékenységünket!

Köszönjük a diákokat delegáló iskolák és tanárok együttműködését, bízunk benne, hogy a fentieket olvasva egyre többen kapnak kedvet a kutatói és/vagy egészségügyi pályákhoz és kapcsolódnak be ebbe a tehetséggondozó lehetőségbe.  

Veszprém, 2025. június 25.

Dr. Szalainé Tóth Tünde és Dr. Ertli Tímea
Szent-Györgyi vezető tanárok

Share This
Lovassy Címer
Adatvédelmi áttekintés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében a WordPress sütiket használ. A sütiket az Ön böngészője tárolja és akkor használja fel, amikor újból visszatér erre a weboldalra.