Mi mindent? Sok mindent! Tudományt? Azt is, de sok minden mást is!
Szegeden, április 6. és 8. között, a XXIV. Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozóján Lovassys diákok is megismerkedhettek Dan Shechtman, Joachim Frank, Tim Hunt Nobel -díjasokkal és életútjukkal, munkásságukkal, valamint hallhattak Dennis Lo áttörő felismeréseiről, illetve saját példáján keresztül tanácsokat kaphattak David Weinbergtől, hogy diákként, majd egyetemistaként hogyan lehet/érdemes kutatásokba bekapcsolódni. Az előadók nem csak a tudományos életbe, hanem saját életvitelükbe is bepillantást engedtek, fontosnak tartották velünk megosztani, hogy a támogató család léte és a család életében ténylegesen jelen lenni a világhírű kutatási feladatok mellett is mennyire fontos! Nagyon kedélyesen meséltek életük alakulásáról. A rendezvény ezen nagyszabású részére, a hétfői plenáris ülésre 2200 diák és tanár érkezett a Pick-Arénába az ország minden pontjáról és még határon túlról is, míg a műhely- és laborfoglalkozásokon egy szűkebb magnak, a Nemzeti Tudósképző Akadémia életében már évek óta aktívan tevékenykedő diákoknak nyílt lehetősége részt venni a 3 nap alatt.
Akik az egynapos rendezvényen vettek részt, maratoni napnak néztek elébe: 6-kor indult velük a busz Szegedre és 23 órára értek vissza Veszprémbe, de rengeteg élménnyel gazdagodva. Remélhetőleg megerősítve őket abban, hogy a kutatói, orvosi pálya milyen izgalmas, kihívásokkal teli jövőt jelenthet a számukra és érdemes aktívan bekapcsolódni az NTA Veszprémben rendezett foglalkozásaiba.
Köszönjük dr. Ertli Tímea tanárnő szervezési munkáját és a diákok kíséretét.