Oldal kiválasztása

2026 tavaszán részt vettünk a Seitenweise csapatversenyen, ahol egy könyv alapján készített kreatív videónkkal második helyezést értünk el. A versenynek köszönhetően nemcsak a német nyelvi készségeinket fejleszthettük, hanem egy két és fél hetes németországi utazást is nyertünk további kilenc magyar tanulóval együtt, akik az ország különböző részeiből jöttek.

A program során, júniusban, két héten keresztül fogadócsaládoknál laktunk Weselben és cserediákjainkkal iskolába jártunk. Fantasztikus élmény volt német környezetben gyakorolni a nyelvtudásunkat, miközben betekintést is nyerhettünk a helyiek mindennapjaiba, szokásaiba. Emellett a német oktatási rendszer működésébe is bepillantást kaphattunk, hiszen rendszeresen látogattunk tanórákat, illetve különböző programokon is részt vettünk a német diákokkal együtt. Ezek közé tartozott például a kölni egyetem meglátogatása, valamint egy háromnapos zeneakadémiai tábor is.

A búcsúestén nagy örömünkre mi is bemutathattuk fogadócsaládjainknak Magyarországot. Különböző kvízekkel, magyar tradíciókkal és természetesen hagyományos ételekkel – többek között lángossal és pörkölttel – igyekeztünk megmutatni nekik az országunk sokszínűségét. Nagyon jó érzés volt, hogy mi is adhattunk valamit abból a sok élményből és vendégszeretetből, amelyet az ott-tartózkodásunk során kaptunk.

Élményekben gazdag utazásunk utolsó néhány napját Berlinben töltöttük. A német fővárost humoros és lelkes német túravezetőnk segítségével gyorsan megismerhettük, miközben rengeteg érdekes és fontos információval gazdagodtunk Németország történelméről és jelenéről.

Az utazás végére a csapatunk annyira összeszokott, hogy szinte mindannyian azt kívántuk, bárcsak újra átélhetnénk és elölről kezdhetnénk ezt az egész kalandot. Ez a két és fél hét nemcsak a német nyelvtudásunkat és kulturális ismereteinket gazdagította, hanem rengeteg felejthetetlen élménnyel, új barátsággal és közös emlékkel, tapasztalatokkal is megajándékozott bennünket.

Ágoston Dalma, Tomor Míra és Schofhauser Zora, akkori 9.B

Share This
Lovassy Címer
Adatvédelmi áttekintés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében a WordPress sütiket használ. A sütiket az Ön böngészője tárolja és akkor használja fel, amikor újból visszatér erre a weboldalra.