2026 májusában iskolánk 10 diákja vett részt Erasmus+ csoportos mobilitáson a bajorországi Marktredwitzben, ahol partnerünk az Otto-Hahn-Gymnasium volt. Ősszel pedig fordult a kocka: szeptemberben mi láttuk vendégül német partneriskolánk diákjait Veszprémben. Egy mozgalmas hét alatt közös tanulásból, sportból, kirándulásokból és kulturális élményekből sem volt hiány.
A Balaton-felvidékkel Tihanyban és Balatonfüreden ismerkedtünk, ahol vendégeink éppen a Reformkori Hétvége hangulatába is belekóstolhattak. A Lovassyban német nyelvű tanórákon vettek részt, majd a tantermet a sportpálya váltotta fel: magyar–német foci- és röplabdamérkőzések következtek. Veszprémet már közösen, magyar és német diákok együtt fedezték fel.
A hét során Pannonhalma és Győr mellett természetesen Budapest sem maradhatott ki. A hagyományos látnivalók mellett modernebb élmények is helyet kaptak: ellátogattunk a CODE Digitális Élményközpontba, túráztunk a Balaton-felvidéken, és a Herendi Porcelánmanufaktúrában a világhírű magyar porcelánkészítés kulisszái mögé is bepillanthattunk.
A programot Veszprém egyik különleges őszi eseménye, a Szent Mihály-napi búcsú színes forgataga tette teljessé.
A hét azonban jóval többről szólt, mint a meglátogatott helyszínekről: a közös órák, sportprogramok, kirándulások és beszélgetések során a magyar és német diákok valóban együtt töltötték meg tartalommal a programot. A tavasszal Marktredwitzben elkezdődött közös történet így ősszel Veszprémben folytatódott – és reméljük, még sok újabb fejezet követi!
Köszönjük a szervezést Dr. Oroszné Dr. Takács Katalin és Horváth Katalin tanárnőknek, a diákjainknak pedig az aktív közreműködést.