Oldal kiválasztása

Lovassy László Gimnázium a tavalyi tanévhez hasonlóan az idén is megrendezi NÉMET NYELVI VERSENYÉT. Itt elsősorban a nemzetiségi tagozat német nyelvi felvételijéhez szeretnénk segítséget, támpontot nyújtani.
A verseny három részből, két írásbeli fordulóból és egy szóbeli döntőből fog állni.
Az első forduló feladatlapját kérjük 2019. november 6-ig (szerdáig) visszajuttatni. 
második forduló előreláthatólag november 20-án kerül fel a honlapra, és a visszajuttatása 2019. december 4-én, szerdán lesz esedékes.
Így az írásbeli felvételi vizsga előtt minden érdeklődő két felvételihez hasonló javított feladatsort tud felhasználni a készüléshez. A felvételi vizsgára 2020. január 20-án, hétfőn 10 órakor kerül sor.
A szóbeli fordulót 2020. február második hetében rendezzük az írásbelin legjobb 10 teljesítményt nyújtott diák számára.Kérem, ne felejtsék el, hogy a nemzetiségi képzésre külön jelentkezési lapot kell kitölteni és eljuttatni az iskolába. A benyújtási határidő az általános felvételi eljárás határidejével egyezik meg, 2019. december 6. péntek

Az első forduló feladatlapja letölthető innen.

Mindenkinek jó munkát kívánunk!

A német nemzetiségi tagozat nevében:

Schindler László
intézményegység-vezető

Share This