Általános iskolásoknak kiírt versenyek – 2019
Német nyelvi verseny – 2019
A Lovassy László Gimnázium a tavalyi tanévhez hasonlóan az idén is megrendezi NÉMET NYELVI VERSENYÉT. Itt elsősorban a nemzetiségi tagozat német nyelvi felvételijéhez szeretnénk segítséget, támpontot nyújtani.
A verseny három részből, két írásbeli fordulóból és egy szóbeli döntőből fog állni.
Az első forduló feladatlapját kérjük 2019. november 6-ig (szerdáig) visszajuttatni.
A második forduló előreláthatólag november 20-án kerül fel a honlapra, és a visszajuttatása 2019. december 4-én, szerdán lesz esedékes.
Így az írásbeli felvételi vizsga előtt minden érdeklődő két felvételihez hasonló javított feladatsort tud felhasználni a készüléshez. A felvételi vizsgára 2020. január 20-án, hétfőn 10 órakor kerül sor.
A szóbeli fordulót 2020. február második hetében rendezzük az írásbelin legjobb 10 teljesítményt nyújtott diák számára.Kérem, ne felejtsék el, hogy a nemzetiségi képzésre külön jelentkezési lapot kell kitölteni és eljuttatni az iskolába. A benyújtási határidő az általános felvételi eljárás határidejével egyezik meg, 2019. december 6. péntek
Az első forduló feladatlapja letölthető innen.
A második forduló feladatlapja letölthető innen.
Mindenkinek jó munkát kívánunk!
A német nemzetiségi tagozat nevében:
Schindler László
intézményegység-vezető
Angol nyelvi verseny – 2019
A Lovassy László Gimnázium angol nyelvi munkaközössége versenyt hirdet az általános iskolák 8. osztályosai részére. A versenyen három fős csapatok indulhatnak.
A verseny célja: a nyelvtudás összemérése, az angol kultúra megismerése, bemutatása.
A verseny menete: két írásbeli forduló után a legjobb öt csapat egy szóbeli fordulón is bemutatja tudását. Valamennyi forduló a gimnáziumban kerül megrendezésre.
A verseny időpontja:
1. forduló: 2019. december 4. (szerda) 15:00.
2. forduló: 2020. március
3. forduló: 2020. április
Jelentkezési határidő: 2019. december 2.
A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük: korbacsicsildiko17@gmail.com