Oldal kiválasztása

A Fény Nemzetközi Éve 2015

Ha nem lenne fény, mi sem lennénk. Úgy növünk fel, hogy természetesnek vesszük a napsugarat. Magától értetődőnek tartjuk, hogy otthon, a lámpát felkapcsolva, világos lesz a szobában.

A 21. század elejére teljesen megszokottá váltak a fényt alkalmazó technológiák, amelyek a tudósoknak köszönhetően immár mindennapjaink részét alkotják. A legtöbb ember nem is gondol rá, pedig igaz: sokszor a tudomány hoz fényt az életébe.

Az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére az idei esztendőt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánították. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO által is támogatott javaslat nyomán elindított programsorozatnak köszönhetően szerte a világon milliók életének lesz még szervesebb része a fény. A tudomány, az oktatás, az ipar, a művészet, valamint a nemzetközi kapcsolatok pillérére támaszkodva, a tudományos ismeretterjesztés eszközeivel mondjuk el mi, kutatók gondolatainkat a fényről és azokról az eredményekről, amelyekre e megfoghatatlan, mégis alapvető fontosságú jelenség tanulmányozása közben jutottunk.

Az elsősorban a fiatalokhoz szóló országos programok fő rendezvényeinek a hazai tudományosság központja, a Magyar Tudományos Akadémia ad otthont. Az MTA idei közgyűlésének ünnepi ülésén a hagyományos tudományos előadás témája a fény lesz. A világ legrangosabb tudománypolitikai találkozóján, a budapesti World Science Forumon külön szekciót szentelnek a témának, a június elejére tervezett nyilvános előadásunkra pedig azokat a diákokat várjuk az MTA Székház Dísztermébe, akik többet szeretnének megtudni a fényről.

Tartson velünk, és találkozzunk minél többször a Fény Nemzetközi Évének rendezvényein!

Kroó Norbert 
A Fény Nemzetközi Éve Programbizottság elnöke

A Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott Programbizottság felkérésére a Lovassy László Gimnázium 22 további magyarországi középiskolának valamint a Magyar Tudományos Akadémia Programbizottságának partneriskolája lett 2015-ben. Mint partneriskola a FÉNY NEMZETKÖZI ÉVE eseményeinek, programjainak széleskörű terjesztésében, szervezésében működik közre. Jelen weboldalon a legfontosabb ezzel kapcsolatos információkat tesszük elérhetővé.

Schultz Zoltán 
a Lovassy László Gimnázium igazgatója

A Lovassy László Gimnázium által a Fény Nemzetközi Évében meghirdetett programok

2015. március 11.

‘Ásványok és a fény’ kiállítás előadással

A kiállítás megnyitójára 2015. március 11-én 13 óra 30 perckor kerül sor a Lovassy László Gimnáziumban.
A kiállítás megtekinthető 2015. március 31-ig.

A kiállítás menyitása után Dr. Kiss Gabriella előadása „Színes ásványvilág” címmel 13 óra 40 perckor.

Kontaktszemély: Bereginé Simon Ágnes (simona@mail.lovassy.hu) 

2015. március 20.

Részleges napfogyatkozás

2015. március 20-án Veszprémben is, a Lovassy László Gimnáziumnál is látható volt a részleges napfogyatkozás.
Iskolánk érdeklődő diákjai – kizárólag védőüveg mögül – nézték végig a ritka eseményt. 

2015. április 18.

„EGY SZÉP FÉNYES NAP” – Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által meghirdetett „A fizika mindenkié” országos rendezvényhez kapcsoló helyi programok

A. Délelőtti programok

9:00 – 11:00 óráig a Mentovich Természettudományos Verseny keretében

1. Dr. Gelencsér András egyetemi tanár (PE MK) előadása: Éghajlatváltozás és emberi tevékenység

„A médiát olvasva úgy tűnik, mintha a tudományban vita lenne arról, hogy vajon képes lehet-e az emberiség bolygónk éghajlatát befolyásolni. Az előadásban megvizsgálunk néhány természeti tényezőt, amelyek a földtörténeti múltban drasztikus éghajlatváltozást idéztek előés megkeressük ezek emberi megfeleloit. Az előadás végén remélhetőleg egyértelmű választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy van-e ember által okozott éghajlatváltozás.”

Helyszín: Lovassy László Gimnázium (8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.) – Ének-zene terem
Időpont: 9 órától 9 óra 45 percig

2. Farkas Alexandra környezetkutató (MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének fiatal kutatója) előadása: Légköri jégkristályok fényjátékai

„Az égbolt megszokott, csillagok és felhők által díszített látványát néha olyan látványos tünemények bontják meg, amit kevesen ismernek. Mivel magyarázhatók e különös égi jelenségek? Miért okozott riadalmat ezek megfigyelése a régmúlt időkben? Mitől fénylenek a világító felhők? Mi történik akkor, amikor „fehér szalag húzódik körül a légben”? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ az előadás során, amelyben számos légköroptikai jelenségről és azok kialakulásának folyamatáról szerezhetünk tudomást.”

Helyszín: Lovassy László Gimnázium (8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.) – Ének-zene terem
Időpont: 10 órától 10 óra 45 percig

Kontaktszemély: dr. Szalainé Tóth Tünde (szt.tunde@gmail.com)

B. Délutáni programok

1. Horváth Balázs előadása: Alternatív energiaforrások, napelemek

„Tudtad, hogy Veszprémben található Magyarország legnagyobb termelo naperőműve? Tudod, hogy milyen elemekből épül fel egy naperőmű? Mit lát el energiával? Mi a különbség a polykristály és a mono panelek között? Melyiket válasszam? Pár kérdés, melyre biztosan választ kaphatsz az előadáson, de olyan kérdésekre is kitérünk, hogy érdemes-e ma Magyarországon otthonra napenergiában gondolkodni…. 45 perc inkább gazdasági, mint műszaki szemmel.” 

Helyszín: Lovassy László Gimnázium (8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.) – Ének-zene terem
Időpont: 13 órától 13 óra 45 percig

2. Sarkadi Tamás BME tudományos segédmunkatársának előadása: A lézerfény titka

„Csipkefüggöny, szövegkiemelő filctoll, tej és üdítő ital. Néhány hétköznapi tárgy, melyek szembesítenek minket a fény meglepő tulajdonságaival. Innen már csak egy lépés, hogy megértsük egy érdekes fényforrás, a lézer működését. De vajon mitől különleges a lézerfény, és mire használható?”

Helyszín: Lovassy László Gimnázium (8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.) – Ének-zene terem
Időpont: 14 órától 14 óra 45 percig

3. Hilbert Ádám-Agócs Tamás előadása: Elektromágneses hullámok –
Saját készítésu Tesla transzformátor bemutató

„A Tesla tekercs egy olyan légmagos transzformátor, melynek a primer és szekunder köre is egy rezgőkör, melyek rezonanciában vannak az üzemi frekvenciával, ami nem egyezik meg a tápfeszültség frekvenciájával. A transzformátor primer áramköre a megfelelő frekvenciájú váltóáramot egy nagykapacitású kondenzátorbank és egy szikraköz segítségével állítja be. Mindezek hatására a szekunder körben (tekercs + tetokapaciás) akkora feszültség indukálódik, ami már jelentősen meghaladja a levegő átütési szilárdságát. Persze ekkor nem csak egy, hanem egy folyamatosan növő, sok egymás utáni kisülésből álló, elágazó nagy kisülést látunk. „

Helyszín: Lovassy László Gimnázium (8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.) – Tornacsarnok 
Időpont: 15 órától 15 óra 45 percig

4/a. Látogatás a napelem parkba

Helyszín: Veszprém
Időpont: 16 órától 19 óráig

4/b. Túra : éjszakai túra Papodra, Hárskútra és Csatárhegyre – FÉNYHÍD létrehozása a 3 helyszín között

1. túra: 
Útvonal: Lovassy László Gimnázium – Laczkó forrás – Csatár hegy lába – Márkó – Fekete István kilátó (Márkó) – Fényhíd (2030-kor) – Márkó (vonattal haza)
Indulás: 16 órakor a gimnázium elől.
Érkezés: 22.30-kor a veszprémi vasútállomásra

2. túra: 
Útvonal: Lovassy László Gimnázium – Hárskút (eddig busszal) – Vitéz Bertalan Károly kilátó (Papod) – Fényhíd (2030-kor) – Hárskút – Csatár hegy lába – Pápai út – Veszprém (gyalog)
Indulás: 16.45-kor a gimnázium elől.
Érkezés: éjjel 2-kor a Veszprém belvárosába 

3. túra: 
Útvonal: Lovassy László Gimnázium – Kolostorok völgye – Tekeres-völgy – Ördögszikla – Csatár-hegyi kilátó – Fényhíd (2030-kor) – Pápai út – Veszprém
Indulás: 16.30-kor a gimnázium elől.
Érkezés: 23 óra körül a gimnázium elé 

Mindhárom túrát lovassys tanár vezeti.

Hoznivaló: elemózsia, eső elleni védőfelszerelés, meleg ruha, jókedv, erős fényű zseblámpa, telefon, 500 Ft (a 1. és 2. túra esetén)

2015. április 20.

Az „Örökítsd meg a fényt” elnevezésű fotópályázat beadási határideje.

2015. május 12.

KIÁLLÍTÁS LADÁNYI TAMÁS asztrofotográfus fotóiból

15 órakor:

Ladányi Tamás előadása 
Az előadás címe: Asztrofotózás avagy pixelekbe zárt csillagfény 
Az előadás helyszíne: Ének-zene terem 
Az előadás után kerül sor az Örökítsd meg a fényt elnevezésu fotópályázat értékelésére.

16 óra 30 perckor:

Ladányi Tamás fotókiállításának megnyitója 
A fotókiállítást megnyitja: Schultz Zoltán intézményvezető
A fotókiállítás helyszíne: A Lovassy László Gimnázium földszinti aulája 
A fotókiállításon fellép: Lovassy Zenekar (Hartmann Domonkos: Hullócsillag; Cantina Band (Star Wars; Hartmann Domonkos átiratában)) 

A megnyitón került kihirdetésre az Örökítsd meg a fényt! fotópályázat eredménye is: 

1. Isztl János (Padányi Katolikus Iskola) 
2. Kamondy Katalin (Lovassy Gimnázium) 
3. Auerbach Máté (Táncsics Szakközépiskola) 

Minden résztvevőnek gratulálunk a pályamunkájukért. 

A rendezvényen való részvétel ingyenes! 
A fotókiállítás június 12-ig tekinthető meg.

A Lovassy Zenekar fellépése a NTP-TM-14-0143 pályázat keretében történik.

Kontaktszemély: Pálffy Zoltán (palffyzoltan@mail.lovassy.hu)

2015. tavasza

Egész-ségedre honlap tematikus cikkei

Csak fény” – Interjú Nagy Anikóval – volt lovassys diák, látássérült, jogi egyetemet végzett, hogyan alakult a sorsa – Itt olvasható el.

A fény és az egészség” – a napfény hatása az emberi szervezetre – Itt olvasható el.

A szem fénytörési hibái, szembetegségek” – Itt olvasható el.

Kontaktszemély: dr. Szalainé Tóth Tünde (szt.tunde@gmail.com)

2015. szeptember 14.

Pálffy Géza történész, az MTA BTK Történettudományi Intézetében mûködõ „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetõje elõadása: Új megvilágításban a Szent Korona. Legfõbb nemzeti kincsünk újkori történetének friss kutatási eredményei 

Pálffy Géza a Szent Korona eddig ismeretlen fejezeteibe kalauzolja a hallgatóságot. A Lovassy László Gimnázium egykori diákja előadásában a következõ izgalmas kérdésekre keresi a választ: Mikor és hogyan keletkezett a Szent Korona legrégebbi hiteles ábrázolása? Mikor ferdült el a korona keresztje? Hol található a legkorábbi szent koronás magyar országzászló? Elfeledtük-e 17. századi dunántúli koronázóvárosunkat? Koronázási jelvényeink nyomába eredve új megvilágításba kerül nemzeti ereklyénk.

Helyszín: Lovassy László Gimnázium (8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.)
Idõpont: 15 órától 16 óra 30 percig 

Kontaktszemély: Pálffy Zoltán (palffyzoltan@mail.lovassy.hu) és Bereginé Simon Ágnes (simona@mail.lovassy.hu) 

2015. szeptember 16.

Sokszínű Fizika Roadshow – Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja szervezésében.

Helyszín: Lovassy László Gimnázium (8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.)
Időpont: 9 órától 13 óráig 

Kontaktszemély: Németh Gabriella (ngabi@mail.lovassy.hu)

Kísérleti bemutatók 
  Kovács Dániel, Kormos Tamás: Mászkáló robotok

  Vida Ádám: Bemutató kísérletek a nanorészecskék világából 

Előadások
   Réfy Dániel Imre: Hogyan hozzuk le a Napot a Földre?

 Vizi Pál Gábor: Űrben utazunk 

Horváth Zoltán: Mitől lézer a lézer? 

2015. szeptembere

Gyümölcsaszaló készítése

A gyümölcsaszalót a 11.D osztály Csizmaziáné Fazekas Beáta és Márffy Katalin tanárnő irányításával készítette el a Fény Nemzetközi Éve keretében 2015. júniusa és szeptembere között.

Kontaktszemély: Csizmaziáné Fazekas Beáta (beus.csizmazia@gmail.com) 

2015. október 19.

Fény a diáknapon

A fény és a kémia: A „Vegyész kobold színes fényes napja” – a Pannon Egyetem Mérnöki Karának bemutatója

Szenzorok az autóiparban : Dr. Kránitz Balázs fizikus (Continental Kft.)

2015. november 5-20.

Kiállítás Kallai Sándor festőművész festményeiből

2015. november 5-én 16 órakor nyílik kiállítás Kallai Sándor veszprémi festőművész festményeiből.
A kiállítás november 20-ig lesz látható a Lovassy László Gimnáziumban. 

Kallai Sándor 1939. október 25-én született a Békés megyei Kunágotán. Általános és középiskoláit Pusztaszentmihályfán, Veszprémben és Gyorben végezte. A gyori Tanítóképzőben Horváth Dezső volt a rajztanára. 1960-ban a szegedi Juhász Gyula Pedagógiai Foiskolán rajz-földrajz tanári diplomát szerzett. 1961-tol Veszprémhez köti hivatása és családja.

Tanított a Tapolca melletti Lesencetomajon és Veszprém több iskolájában. Így az 1., 2., 3-as számú és a Padányi Biró Márton Általános Iskolában. Óraadó volt a Kállai Gimnáziumban, rajzszakkört vezetett a Lovassy Gimnáziumban és oktatott a Dolgozók Iskolájában. A tanítás és a család mellett kevés idő jutott a festészetre, rajzolásra, de még így is rendszeres résztvevője volt Veszprémben, és az ország több városában a különféle-tavaszi, őszi, pedagógus és egyéb tematikus tárlatoknak. 
Az 1970-es évek végén és az 1980-as években az Országos Oktatástechnikai Központ (OOK) külső munkatársaként illusztrált földrajz, matematika, angol, német, francia tankönyveket, valamint elkészítette a dr. Juhász Árpád által tervezett földrajz-transzparens sorozatot az általános és középiskolák számára, írásvetítőkhöz. Az évek során illusztrált versesköteteket, különböző kiadványokat, készített plakátokat, rézkarcokat, linóleummetszeteket és tűzzománcokat.
Az évek során több diákot készített fel sikerrel a képző- és iparmuvészeti, valamint építészmérnöki egyetemekre rajzból, ábrázoló geometriából. Tanítványai közül több jeles, ismert művésszé vált: Szotyory László Munkácsy-díjas festőművész, Zeke László szobrászművész, Piller Csaba festő- és grafikusmuvész, Kulcsár Ágnes festőművész. 
Mint általában a rajztanárok, Kallai Sándor is a nyugdíjazása után élhet komolyabban a festészetnek. Főleg akril és olajtechnikával fest.
 
(Forrás: www.evid.hu) 

KontaktszemélyKaposvári József (kapos@mail.lovassy.hu)

2015. november 11.

Asztrolábium készítése

Az asztrolábium (csillagóra) csillagászati számítások gyors elvégzését teszi lehetővé. Leggyakrabban használatos a következő esetekben:

  1. Adott földrajzi szélességen a dátum ismeretében a helyi valódi idő meghatározása néhány perces pontossággal. (A Nap vagy a fényesebb csillagok horizont feletti magassága megmérése után).
  2. Napi csillagászati események, a Nap, a Hold, a csillagok kelte, delelése és nyugta meghatározása (adott napon, Nap esetén a szoláris naptári dátum ismeretében).
  3.  A fordított műveletek lehetőséget adnak a hely földrajzi hosszúságának meghatározására adott dátum esetén, az időpont vagy a napi csillagászati esemény ismeretében. Ezzel az alkalmazással múlhatatlanul fontos szerepet nyert a középkori tengeri navigációban. Később a műszerek (szextáns, oktáns…) és a táblázatok pontosabbá válása, illetve az ingaóra feltalálása után szerepe elhalványult.
  4.  További mérésekkel, illetve táblázatokkal kiegészítve igen gazdag alkalmazásai vannak a szférikus csillagászati és az asztrológiai számításokban.

Története: Az első asztrolábiumok megjelenése a Kr. u. 1. századra tehető, de a megalkotásához szükséges matematikai háttér már a Kr. e. 3. században rendelkezésre állt. Abud Hasszán Ali a 13. században leírta az arabok által használt csillagászati műszereket, ezek közül szerepelt az európai gyűjteményekben is előforduló asztrolábium. A tengeri asztrolábiumot ezért idővel a nagyon egyszerű és viszonylag pontos Jákob-pálca váltotta fel.
Amire mi használtuk: Ész. 47,5 fokára elkészített skála, fonaldarab, nehezék, gyurma. A Naphoz igazítottuk. Mivel a szélesség ismert volt, az időt (óra, nap, hónap) tudtuk vele meghatározni.

Kontaktszemély: Bereginé Simon Ágnes (simona@mail.lovassy.hu) 

2015. november 12.

Reisinger János előadása Csontváry Kosztka Tivadar festészetéről

Csontváry 1903-ban, karácsony előtt néhány nappal és Betlehemben festette meg a Fohászkodó üdvözítő című kisméretű olajfestményét. A középütt álló Jézus mindenkit hív, de a jobb alsó sarokban távozó tömeg csalódását fejezi ki, a jobb felső sarokban templomba vonuló emberek csak a szokásnak hódolnak, Jézus mellett közvetlen közel két gyászruhába öltözött alak térdel egy sírkolapra. Mögöttük mandulafenyő szökik az égbe. A kép bal felső sarkában Mózes áll a kőtáblákkal, mint szobor. Mit fejeznek ki a jelképek, a beállítások, az utalások? 

Reisinger János 1954-ben született Mosonmagyaróvárott. A helybeli Kossuth Gimnázium elvégzése után az ELTE Bölcsészkarának magyar-francia szakán végzett 1978-ban, majd az MTA Irodalomtudományi Intézetébe került. Doktori értekezését Babits Mihály és Horváth János irodalomszemléletéről (1980), kandidátusi fokozatát A Biblia és az irodalom kapcsolatáról (1994) írta. 

Amikor a Biblia bekerült a középiskolai tananyagba, róla szóló előadásokra a TIT budapesti szervezete kérte fel a József Attila Szabadegyetem keretében (1983). Az ELTE Jogi karának épületében 22 évig tartott vetített képes előadásokat (1983-2005), a Magyar Rádió Társalgó műsora ezekből ötöt sugárzott (1984-1988), a Magyar ATV pedig csaknem 200 előadást vett fel Látók, szóljatok! címen 2000-2003 között. 

Több mint 20 könyve, 200 tanulmánya jelent meg eddig, miközben több mint 10 ezer előadást tartott itthon és hét külföldi országban. Jelenleg a Sola Scriptura bibliatudományi főiskola tanszékvezetőjeként dolgozik. 1991-ben hozta létre az Oltalom Alapítványt, ennek működését külön honlap tartalmazza. 2006-ban www.eletadotv.hu elérhetőséggel bibliai internetes televízió műsorainak feltöltésébe fogott bele.

Kontaktszemély: Márkus Csaba (markus.csaba3@gmail.com)

2015. november 14.

Fénytények – Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria

A Magyar Tudományos Akadémia „A Fény Nemzetközi Éve 2015” Programbizottsága és a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria által meghírdetett Fénytények című kiállításra a következő képekkel nevezett a Lovassy László Gimnázium:

Isztl János (Padányi Gyakorlóiskola)

Kamondy Katalin (Lovassy Gimnázium)

Auerbach Máté (Táncsics Szakközépiskola)

Merencsics Lili (Kossuth Lajos Általános Iskola)

Puha Petra (Lovassy Gimnázium)

A bírálóbizottság az 5 fotó közül 4-et beválogatott abba a 150 képbe, melyet kiállított a Deák17 Galériában.

Kamondy Katalin és Merencsics Lili fotóját pedig 3. díjjal jutalmazta a bíráló bizottság. 

Az elismeréshez gratulálunk!

2015. november 16.

Szabó Ferenc (PE-MK): A LED és ami mögötte van

Michelangelo és Botticelli nappali fénynél keverte a festéket, és nem gyertyafénynél alkottak, valószínűleg ezért olyan ragyogóak a színek a Sixtus-kápolnában. A Pannon Egyetem Mérnöki Karának kutatói határozták meg, hogy milyen legyen az a csúcstechnológiás megvilágítás, amelyet Michelangelo halálának évfordulóján kapcsoltak fel.

Kontaktszemély: Pálffy Zoltán (palffyzoltan@mail.lovassy.hu)

2015. november 24.

Marton Géza: A napóra készítése

Hogyan kell elkészíteni egy napórát? 
Milyen szempontok befolyásolják a napóra beosztását? 
Csak függőleges felületre lehet napórát készíteni? 
Hogyan néz ki a legegyszerűbb napóra? 
Az előadás ezekre a kérdésekre is próbál választ adni.

Kontaktszemély: Pálffy Zoltán (palffyzoltan@mail.lovassy.hu)