Oldal kiválasztása

Célozd meg a Holdat!
Még ha elhibázod is,
a csillagok közt landolsz.
/Phineas Taylor Barnum/

A 2018/2019-es tanév ballagási ünnepségén nevelőtestületi díjazásban részesült diákok:

1., Jubileumi emlékplakettet kapott:

Az iskolánk legmagasabb, tanulóknak adható kitüntetése a Lovassy László Gimnázium Jubileumi emlékplakettje. Ezt azok a végzős tanulók kaphatják, akik tanulmányi téren, egyéni kulturális vagy sport teljesítményben gimnáziumi tanulmányaik során országos szintű eredményt értek el, és a tanulóközösség elé minden tekintetben példaként állíthatók.

Az elismerésben részesített diákok, az iskola emlékplakettje mellett átvehetik a Herendi Porcelánmanufaktúra által felajánlott és elkészített Lovassy mellszobrot is. A Jubileumi emlékplakettel jutalmazott tanulók közül a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó diák megkapja a manufaktúra által felajánlott emléktárgyat is.

PITUK GÁBOR 
12.A 
osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért a gimnáziumi tanulmányai alatt a matematika, a fizika és az informatika tantárgyakból nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, művészeti tevékenységéért. A legfontosabbak: A matematika OKTV-n 2018-ban 7. míg 2019-ben 9. helyezést ért el. Az Arany Dániel Matematikaversenyen I. dicséretet kapott. A fizika OKTV-n a 25. helyen végzett, a Mikola Sándor Fizikaversenyen a 12. volt. Az informatika OKTV programozói kategóriájában 2018-ban 18., 2019-ben 17. lett. Kiemelkedően eredményesen szerepelt többek között a Zrínyi Matematikaversenyen, az Izsák Imre Gyula komplex természettudományi versenyen. Az iskolai rendezvények rendszeres fellépője volt zongorajátékával.

A nevelőtestület döntése alapján Gábor vehette át a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó végzős tanulónak a porcelánmanufaktúra által felajánlott Lovassy mellszobrot (is).

FÜLÖP DOMINIKA RÉKA 12.D osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, az angol nyelv tantárgyból a középiskolai tanulmányai alatt elért kiemelkedő eredményeiért. Az angol nyelv OKTV-n 2019-ben a 10. helyen végzett. Kiváló tanulmányi munkája mellett a Helikoni Ünnepségeken kiemelkedően eredményes kórusainknak és a Clap-tomaniacs ütőegyüttesnek is tagja volt.

HOLICSEK RÉKA 12.B osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a német nemzetiségi nyelv és irodalom illetve a német nyelv tantárgyakból elért eredményeiért. A német nemzetiségi OKTV-n 2019-ben a 2. helyen, 2018-ban a 6. helyen végzett, a német nyelv OKTV-n 2018-ban a 13., 2019-ben a 26. helyezést érte el. A Lovassy kórus és a nőikar tagja volt.

KÁLMÁN KATA KINCSŐ 12.B osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, a német nemzetiségi nyelv és irodalom illetve a német nyelv tantárgyakból elért eredményeiért, kiemelkedő sporttevékenységéért. A német nemzetiségi OKTV-n 2018-ban a 2. helyen végzett, a német nyelv OKTV-n 2019-ben a 30. helyezést érte el. A kézilabda diákolimpián 2017-ben a 2., 2019-ben 4. helyen végzett csapat kapusa volt. Akkor és idén is a torna legjobb kapusának választották.

REISINGER VIKTOR 12.B osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a német nemzetiségi nyelv és irodalom illetve a német nyelv tantárgyakból elért eredményeiért. A német nemzetiségi OKTV-n 2019-ben a 6. helyen, 2018-ban a 7. helyen végzett, a német nyelv OKTV-n 2018-ban a 15., 2019-ben a 32. helyezést érte el. A Lovassy kórus és a nőikar tagja volt.

VÉBER KRISZTINA 12.B osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a német nemzetiségi nyelv és irodalom illetve a német nyelv tantárgyakból elért eredményeiért. A német nemzetiségi OKTV-n 2019-ben a 8. helyen, 2018-ban a 16. helyen végzett, a német nyelv OKTV-n 2019-ben a 18. helyezést érte el.

VARGA MÁRK 12.A osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a német nyelv és a történelem tantárgyakból elért eredményeiért. A német nyelv OKTV-n a 10. helyen, míg a történelem OKTV-n a 28. helyen végzett az idei tanévben. A matematika csapatversenyeken szintén öregbítette az iskola hírnevét.

2., Nevelõtestületi jegyzõkönyvi dicséretet kapott:

Iskolánkban nevelõtestületi jegyzõkönyvi dicséretben részesíthetõ az a tanuló, aki kötelességét példamutatóan teljesítette, és valamely területen, országos szinten is öregbítette iskolánk hírnevét.

STÁHL LAURA 12.B osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért, valamint a német nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgyból elért kiemelkedő eredményéért. Az országos középiskolai tanulmányi versenyen, az OKTV-n a 4. helyen végzett.

KEREKES SAROLTA 12.B osztályos tanuló

példamutató magatartásáért és kötelességteljesítéséért, kitűnő tanulmányi munkájáért valamint a német nyelv tantárgyból elért kiemelkedő eredményéért. A német nyelv OKTV-n a 18. helyen végzett, emellett a nemzetiségi nyelv és irodalom OKTV-n 17. helyezett volt.

3., Nevelõtestületi elismerés mûvészeti tevékenységért kapott:

Nevelõtestületi elismerés mûvészeti tevékenységért díjban részesülhet az a diákunk, aki gimnáziumi tanulmányai során folyamatosan kiemelkedõ tevékenységet végzett valamely mûvészeti területen, vagy egyéni, közösségi, országos szintû eredményt ért el.

CSEPELY ZSÓFIA 12.A osztályos tanuló

az iskola zenei életében betöltött meghatározó szerepéért, művészeti rendezvényein való részvételéért, a Helikoni Ünnepségeken több kategóriában elért sikereiért. Tagja, majd koncertmestere is volt a Lovassy Zenekarnak, mellyel arany minősítést és fődíjat vehettek át a Helikoni Ünnepségeken, tagja volt a vegyes karnak, amellyel arany minősítést nyertek, néptánc kategóriában a néptáncegyüttessel ezüst, szólóban aranyt minősítést kapott. A Corpo Rosso zenekar tagja. Kitűnő tanuló.

KOVÁCS DÁNIEL 12.A osztályos tanuló

aki az országos középiskolai tanulmányi versenyen mozgóképkultúra és médiaismeret kategóriában idén a 3. az elmúlt évben a 7. helyen végzett. A Corpo Rosso zenekar tagjaként az iskolai és városi rendezvények állandó szereplője.

RUZSICZKY NÓRA 12.A osztályos tanuló

az iskola zenei életében betöltött meghatározó szerepéért, művészeti rendezvényein való részvételéért, a Helikoni Ünnepségeken több kategóriában elért sikereiért. Tagja volt a vegyes és női karnak, amelyekkel arany minősítéseket, fődíjat, különdíjat vehettek át, tagja volt a helikoni fődíjas Lovassy Kamarazenekarnak, a Helikoni Ünnepségeken két alkalommal is arany minősítést szerző akrobatikus rock and roll csoportnak. A Corpo Rosso zenakar alapító tagja, énekese. Kitűnő tanuló.

PILLER TRISZTÁN 12.C osztályos tanuló

aki a Lovassy vegyeskar tagjaként a helikoni Ünnepségeken arany minősítéseket és fődíjat kapott, az Országos Diákfilm Fesztiválon a legjobb rövidfilm és a Legjobb filmes alkotó díjakat vehette át. Az iskolai rendezvények rendszeres fellépőjeként saját zeneműveinek betanítására és bemutatására is vállalkozott.

KISS ANTÓNIA 12.D osztályos tanuló

az iskolai énekkarokban végzett eredményes munkájáért, a Helikoni Ünnepségeken több kategóriában elért sikereiért. Tagja volt a vegyes és női karnak, amelyekkel arany minősítéseket, fődíjat, különdíjat vehettek át, tagja volt a két alkalommal is arany minősítést szerző akrobatikus rock and roll csoportnak, valamint a nemzetiségi kamarakórusnak.

PAJZER ALMA 12.D osztályos tanuló

az iskola színjátszó csoportjában végzett kiemelkedő tevékenységéért. A Lovassy Színpad tagjaként a Helikoni Ünnepségeken arany minősítéseket és fődíjat szerzett, az Országos Diákszínjátszó Találkozón több alkalommal arany minősítést kaptak. 2016-ban tagja volt az arany minősítésű, fődíjas vegyeskarnak. Kitűnő tanuló.

4., Nevelõtestületi elismerés sport tevékenységért kapott:

Nevelõtestületi elismerés sport tevékenységért díjban részesülhet az a diákunk, aki gimnáziumi tanulmányai során folyamatosan kiemelkedõ sporttevékenységet végzett, vagy a sport területén országos szinten dobogós helyezést ért el.

SCHÜTZ ANNAMÁRIA 12.A 
osztályos tanuló

a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. Kitűnő tanuló, a diákönkormányzat társelnöke volt.

NÉMETH FANNI 12.B 
osztályos tanuló

a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. Kitűnő tanuló. A Helikoni Ünnepségeken arany minősítést szerző akrobatikus rock and roll csoportnak a tagja volt.

RÉTI ANNA 12.B 
osztályos tanuló

a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat csapatkapitánya volt, 2017-ben a strandröplabda diákolimpián 3. helyezést elért csapat tagja volt. A német nyelv OKTV-n a 24. helyen végzett. Kitűnő tanuló.

VÖRÖS LAURA 12.B osztályos tanuló

a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. A Helikoni Ünnepségeken arany minősítést szerző akrobatikus rock and roll csoportnak a tagja volt.

GYŐRY RÉKA 12.D osztályos tanuló

a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt.

MÓGOR ZSÓFIA 12.D osztályos tanuló

a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn idén 3. helyen végzett röplabdacsapat tagja volt. 2017-ben a strandröplabda diákolimpián szintén a 3. helyen végeztek. A Clap-tomaniacs ütőegyüttessel Helikoni arany minősítést is szerzett.

STROMMER SOMA 12.B osztályos tanuló

aki 2016-ban és 2017-ben a falmászó diákolimpián 1. helyezett volt. Sokan a hazai Ninja Varrior 1. helyezettjeként ismerhetik. 2017-ben a felnőttek között, míg 2018-ban az U20-as kategóriában mindhárom falmászó szakág magyar bajnoka volt. A sportteljesítménye mellett a német nemzetiségi OKTV 20. helyezettje is.

KUTHI GÁBOR 12.C osztályos tanuló

a kézilabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. Az országos diákolimpiai döntőn 2017-ben a 2. helyen végzett kézilabdacsapat tagja volt. Idén néhány napja a 4. helyen végeztek. A kézilabda mellett a röplabda csapatot is erősítette, velük kétszer végzett a diákolimpia 4. helyén.

STARK BENCE 12.C osztályos tanuló

aki az országúti kerékpáros diákolimpián 2017-ben a 3. helyen végzett.

5., Közösségért-díjat kapott:

A Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre Közösségért díjat alapított, azon végzős diák jutalmazására, aki képességeihez mérten jó tanulmányi eredménye mellett a legtöbbet tett az iskolaközösségért.

KEDVES MÁTÉ ÖRS 12.D osztályos tanuló

a közösség szervezésében és alakításában tanúsított példaértékű, pozitív hozzáállásáért, az iskola zenei és sportéletében betöltött szerepéért. A vegyeskar mellett tagja volt a Clap-tomaniacs ütőegyüttesnek, iskolai rendezvények rendszeres fellépője volt, zongorázott, gitározott, az osztálya költészetnapi műsorának egyik főszereplője volt. Kiemelkedően teljesített a röplabda sportágban, képviselte az iskolánkat és Veszprém városát az európai városok nyári találkozóján.

A ballagók elköszönése itt olvasható el.
A ballagtatók beszéde itt tekinthető meg.

Fényképek

A fényképeket Merencsics Tibor tanár úr készítette,

A ballagás videója

Share This