Oldal kiválasztása

Évek óta látjátok a közös karácsonyfa alatt azokat a cipősdobozokat, amelyeket szegény sorban élő családok, elsősorban gyerekek számára gyűjtünk. Mindenki, aki valaha is hozott már legalább egyszer egy doboznyi ajándékot, tudja, hogy adni tényleg jó.

Az idén ismét arra kérünk benneteket, ne feledkezzetek meg azokról, akiknek csak nagyon kevés jut. A cipősdobozba tehettek játékot, könyvet, édességet, ezeket természetesen gyerekeknek szánjuk. De hozhattok tartós élelmiszereket is, amikből talán egy-egy család karácsonyi vacsorája lesz. Arra kérünk benneteket, hogy figyeljetek a szavatosságra és arra, hogy minden, amit adtok, jó állapotban legyen. Mivel a Családsegítő Központ munkatársainak kötelezően meg kell vizsgálni minden dobozt, azt kérjük, hogy a dobozokat ne csomagoljátok be. Ha azonban a doboz alját és tetejét külön csomagoljátok, az nagyon szép lenne. A szemnek is, a szívnek is. Aki cipősdoboz híján bármi más csomagolásban ad ajándékot, az is jól teszi. Jó lenne, ha a dobozokat december 18-ig elvihetnénk a Családsegítőbe, legyen tehát ez a határidő. Ajándékaitokat az igazgatósági folyosón, abban a szobában gyűjtjük, amelyikben a nyomtató is van. Ott ahol mindig.

És végül. Kérjük, ne érezzétek tehernek ezt az évről évre ismétlődő kérést. Ne felejtsétek el, hogy sokan vagyunk itt, akik könnyen tudunk adni. Akiknek csak egy kevés az, ami másoknak sok. A szegénység, a nélkülözés soha nem pihen, soha nem unja meg. Ne unjuk meg mi sem. Mert adni tényleg jó. Mert jónak lenni jó.

Share This