Szlovák, cseh és 9. B-s lovassys diákok vettek részt a nemzeti identitással foglalkozó ERASMUS + program első találkozóján, amelyre a szlovák fél szervezésében az online térben került sor.

Photos – mobility days morning opening meetings  
Bildschirmfotos von unseren Online-Veranstaltungen vom 27-31. Mai 2021

Szlovák (Tvrdosín), cseh (Rájec-Jestrebí) és lovassys diákok öt napon át mind plenáris, közös online foglalkozásokon, mind kisebb csoportokban ismerkedtek a három nemzet kultúrájával, szokásaival. Az iskolából a 9. B osztály 23 tanulója vett részt a projektben.

A prezentációkat német nyelven készítettük, napközben pedig a vegyes csoportokban a kommunikáció többnyire angolul folyt. Megtapasztalhattuk, hogyan tudunk élesben, saját korosztályunk tagjaival kommunikálni, véleményt mondani, hozzászólni. A feladatok segítségével személyessé váltak a diákok közötti kapcsolatok is. Bár azt megállapítottuk, hogy Körmöcbánya, Selmecbánya vagy Árva várát nagyobb élmény lenne személyesen meglátogatni, a szlovák “házigazdák” barátságos, nyitott viselkedése mindannyiunkra jó benyomást tett.  A projekt negyedik tagja egy német (Braunschweig) iskola, amelynek diákjai a rájuk vonatkozó szabályok miatt nem vehettek részt ezen a találkozón. Őket az eTwinning felületre feltöltött képekkel és prezentációinkkal tájékoztattuk, az iskolát pedig a következő képek segítségével.

2021. május 27.

2021. május 28.

Hétvégi feladatok, 2021. május 29-30.

2021. május 31.

Share This