Oldal kiválasztása

2023. november 12. és 17. között 15 főből álló francia Erasmus-os csoportot fogadtunk az iskolában. A Lycée de l’Escaut diákjai Valenciennes-ből érkeztek hozzánk, és a hét folyamán több angol- és franciaórán valósíthatták meg projektjüket, ami a három kísérőtanár által kiválasztott három téma: az esélyegyenlőség, az önkéntesség, és az autonómia köré épült.

Vasárnap kora délután érkeztek meg a vendégek, akiket városnézésre kísértünk el a gyönyörű őszi időben. Este mindenki a fogadó családjával ismerkedhetett meg.

A következő napok a 3 téma megismerésével és különböző szempontok szerinti feldolgozásával telt, miközben sok különböző angolos és franciás csoportunkhoz is ellátogattak a vendégek és közösen dolgoztak a vendéglátóikkal.

Hétfőn játékos városnézésre hívtuk a francia vendégeket a 9/Ny.D osztály által készített tematika alapján.

Kedden Budapestre kirándultunk, ahol a Parlament meglátogatása volt a városnézés fő programja.

Csütörtökön a program zárásaként prezentációkkal mutatkozhattak be a vendégek a szélesebb közönségnek is, és végül közösen élvezhettük a 9.D osztály által szervezett bulit.

Pénteken már búcsút is vettünk francia barátainktól, de reméljük, hogy fogunk még velük találkozni.

Share This