Oldal kiválasztása

Idén másodszor nyílt lehetősége 2 diáknak, hogy hosszú távú mobilitáson vegyen részt Spanyolországban. A hosszú távú mobilitás az Erasmus+ program keretein belül azt jelenti, hogy a diák 30-365 napra mehet ki a partner iskolába, hogy ott rendesen járjon az órákra, és a partner iskola szervezésében különböző programokon vegyen részt.

Gál Blanka Eszter 9.D és Matyikó Máté 9.A osztályos tanulóink sikeres pályázat beadását követően lehettek részesei az Erasmus+ nyújtotta felejthetetlen élményeknek.

A spanyol IES Gabriel Alonso de Herrera iskolából szeptember 6-án érkezett hozzánk Noa Martinez és Dario Chico Juarez, akiket Gál Blanka és Matyikó Máté és családjaik láttak vendégül egészen október közepéig, amikor Ériné Kismárton Renáta tanárnő kíséretében mind a négyen elutaztak Talavera-ba, ahol Blanka és Máté november 13-ig tartózkodott. Őket a spanyol családok látták vendégül.

A diákok a fogadó családok életmódjához alkalmazkodva élték mindennapjaikat, akik mindent elkövettek, hogy felejthetetlenné tegyék a saját családtól távol töltött időt a fiatalok számára. Mind Magyarországon, mind Spanyolországban változatos hétvégi programokra vitték a családok az ‘extra’ gyermekeiket, ezért külön köszönet a két diákunk családjainak.

Visszautazásuk előtt Noa és Dario nagyon kedves beszámolót tartott az érdeklődőknek a diáknapon, Blanka és Máté pedig február 5-én, szerdán fog beszámolni az élményeikről a többi Erasmus+ mobilitásban résztvevő diákkal közösen. Akit érdekel, hogy milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodva tértek haza, jöjjön és hallgassa meg őket.

 Blanka és Máté tanulási naplójából válogatott részleteket olvashatnak a megélt tapasztalatokról.

 Az első héten én úgy gondolom, hogy minden nagyon jól ment. Nem volt semmi olyan dolog, ami miatt úgy érezném, hogy nem tudom teljesíteni az ezután következő pár hetet. A spanyol családban, az én diákomon kívül, senki sem beszél angolul. Ez egy kicsit megnehezíti a kommunikációt, mert én viszont nem beszélek spanyolul. Ennek ellenére a család nagyon kedves, és próbálják valamilyen módon közölni azt, amit szeretnének mondani, és megérteni, amit én szeretnék közölni velük.

A család számomra nagyon szimpatikus volt az első nap. A reptéren az anyukája és a nevelőapja vett fel minket, nagyon aranyosak és teljesen közvetlenek voltak. Még aznap elvittek egy reggelizőbe, és egy családi szülinapi ebédre is, ahol megismertem több családtagját is. A családjából senki sem beszél igazán angolul, de végig próbáltunk spanyolul beszélgetni. Az anyukája viszonylag lassan és tisztán beszél spanyolul, úgyhogy egészen jól megértettük egymást, vele sokat beszélgettem.

Az iskola nem nagyon hasonlít a Lovassyhoz. Az épület maga teljesen más, az első napon kicsit nehéz volt megtalálni azokat a termeket amikbe kellett mennünk. De ebben a problémában mind a diákok es mind a tanárok nagyon segítőkészek voltak. A diákok akikkel beszéltünk nagyon jól beszélnek angolul és nagyon barátságosan közelednek hozzánk. A tanárok egy része beszél angolul másik része kevésbé.

Összességében a nyelvi akadályok nagy kihívást jelentenek, de igyekszem minél többet beszélni akivel csak tudok.

Ami számomra furcsa volt, hogy nem igazán reggeliznek, maximum kekszeket vagy csak kávét. Emellett minden étkezés sokkal később van, vacsorát 9-10 körül szoktak enni, de ehhez viszonylag könnyen hozzászoktam.

Otthon sokszor néztünk filmet a Noával spanyolul, és egyre többet értek belőle. Első héten még semmit sem értettem abból, amit a nevelőapja mondott, mostanra viszont már többször tudok vele segítség nélkül beszélni. Ugyan idekint főként a spanyol tudásom fejlesztésére szeretnék koncentrálni, szerintem az angolom is fejlődik.

Ezen a héten elkezdtem beszélgetni a két olasz cserediákkal, akikkel a kéttannyelvűs órákon találkozunk. A két lány szintén egy hónapot fog itt tölteni, a hostjaik már voltak egy hónapot Olaszországban. Egyébként a 2 host is nagyon aranyos, az egyikkel tesi órán sokat beszélgettünk a tapasztalataikról, hogy milyen eddig fogadni, stb. Azt tapasztaltam, hogy más cserediákokkal nagyon könnyű megtalálni a közös hangot, gondolom mert mindkét fél megérti a másik helyzetét, és jó érzés, hogy ugyanabban a csónakban evezünk.

Ezen a héten a legnagyobb, és talán egyetlen nehézség az a mindentől és mindenkitől való elbúcsúzás volt. Természetesen örültem, hogy otthon újra láthatom a barátaimat és a családomat, de be kell vallanom elég keserédes volt a távozás. Nagyon sok embertől kellett elválnunk, és valahogy rettentő furcsa érzés, hog 5 hétig folyamatosan ezekkel az emberekkel töltöttem az időm, és lehet soha többet nem látjuk egymást. Volt könnyű de könnyes búcsúm is, biztosan lesz akit elfelejtek, de sokakkal remélem hogy tudom majd tartani a kapcsolatot, leginkább néhány barátommal, és Noa családjával. A végén azt gondolom nagyon megérte jelentkeznem erre a programra, és őszintén remélem, hogy lesz még lehetőségem újra látni Talaverát, és az ottaniakat.

Share This