Oldal kiválasztása

Az Úr nékem pásztorom, nincs is semmiben hiányom: zöldellő mezőkön terelget engem. Csöndes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.

A 23. zsoltár első sorai jól jellemzik a zarándoklatunkat, hiszen kissé borús és hűvös időben indultunk el vonattal Veszprémből Tatára, az időjárás miatt enyhe kétségekkel, de sok reménnyel. Imáink végül meghallgatásra találtak, ugyanis nemhogy nem áztunk el, de még a kánikulával sem kellett megküzdenünk utunk során. Tatáról Esztergomba indultunk, és sorra látogatva különböző érdekes tájakat, az éjszakákat Tatán, Vértestolnán, Péliföldszentkereszten, Dorogon, Pilisszentléleken és Esztergomban töltve. Bár a csapat nagy része a Lovassyból jött, idén is csatlakoztak más iskolákból, sőt még Lovassyban érettségizett egyetemisták is, így a társaság igencsak sokszínű volt, ám mégis megtaláltuk a közös hangot. Remekül elbeszélgettünk napközben és estefelé is, bár a takarodót jólnevelt diákok módjára természetesen betartottuk (többnyire). A zarándoklatot így jó hangulatban, sikeresen teljesítettük, és közben remekül éreztük magunkat, különösen mikor egy-egy emelkedő után megpihenhettünk a csúcson, a kilátásban gyönyörködve. 

Néhány gondolat a záróbeszélgetésből
A zarándoklat során megtapasztaltam, hogy:

  • El kell fogadni a segítséget és az ajándékokat.
  • Nehezen tudok csendben maradni, még ha nem is beszélek, akkor is zaj van a fejemben.
  • Több szükségem van az ölelésre mint gondoltam volna.
  • Vágyaink eléréséhez nagyon fontos megtenni az első lépéseket. 
  • Hallgatnunk kell a belső hangunkra.
  • Bizonyos helyzetekben kevesebbet is lehetne beszélni, ki lehet szűrni hogy mi fontos, és mi nem.
  • Figyelnem kell a természetre és másokra is.
  • Jobban kell alkalmazkodnom másokhoz.
  • Csöndben sokkal tisztábban tudok gondolkodni.
  • Nehéz volt a Remete napon csendben lennem.
  • Bódi Magdi mindennapra intézett nekünk szentmisét.
  • A zarándokfüzet tökéletes.
  • Olyan élményeket kaptam, amit sehol máshol.
  • Őszintébbnek kell lennem és bátrabban megszólalni.
  • Meg tudok bocsátani magamnak.
  • Jó volt együtt énekelni.

A zarándoklatot Nádas András egyetemi hallgató és Tátrainé Radics Rita tanárnő vezette.

Share This
Lovassy Címer
Adatvédelmi áttekintés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében a WordPress sütiket használ. A sütiket az Ön böngészője tárolja és akkor használja fel, amikor újból visszatér erre a weboldalra.