Oldal kiválasztása

2019. március 8-9-én rendezte meg iskolánk a VIII. MENTOVICH FERENC Természettudományi Versenyt az Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló gimnáziumi tanulók számára. 

Az idei verseny rendhagyó volt, hiszen idén áprilisban lesz 200 éve, hogy megszületett Mentovich Ferenc költő, író, hazafi, filozófus, természettudós és tanár, aki Arany János legjobb barátja volt. Úgy ünnepeltük ezt az évfordulót, hogy színvonalas matematika és szavaló versenyt is rendeztünk a hagyományos természettudományi verseny mellett. 

A természettudományi versenyen a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulója, Paár Flóra szerezte meg az első helyet. 

Eredményéhez neki is, és minden résztvevőnek, valamint felkészítő tanáraiknak is gratulálunk!

A kiemelt kép forrása: Wikipédia

Share This