Oldal kiválasztása

A közelmúltban ismét egy izgalmas programon vehetett részt 20 Szent-Györgyi diák. Az érdeklődő tanulók Győrből, Balatonalmádiból  és Veszprémből érkeztek a laborgyakorlatra,  melyet a Lovassy László Gimnázium  mint a Nemzeti Tudósképző  Akadémia  bázisiskolája szervezett,  A foglalkozás helyszíne a Pannon Egyetem  volt –  köszönjük a lehetőséget! A molekuláris biológia gyakorlat során az elektroforézis módszerével ismerkedtek a diákok, s ennek segítségével a rákdiagnosztikában használható fehérjék elválasztását végezték el.

Köszönjük a szervezést dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnőnek!

A foglalkozáson készült fotók és élménybeszámolók itt tekinthetők meg.

Élménybeszámolók

Nekem nagyon tetszett a foglalkozás. Az előadás részletes volt, sok új dolgot lehetett belőle tanulni, de nem éreztem száraznak. Emellett az is jó volt, hogy nem csak megmutatták, megnézhettük a vizsgálati folyamatot, hanem mi is elvégezhettük, kipróbálhattunk. Az előadók nagyon rendesek, türelmesek, segítőkészek voltak, a foglalkozás után lelkesen válaszoltak kérdéseinkre. Örülök, hogy részt vehettem a programon, köszönöm a lehetőséget. (Csenge)

Nekem kifejezetten tetszett a program, nagyon érdekesnek és izgalmasnak találtam!
Szerintem hasznos, hogy tapasztalatot szerezhettünk, nem csak elméleti, hanem gyakorlati téren is, hiszen erre a tanórák keretein belül nagyon nincs lehetőségünk. A gyakorlatvezetőink pedig rendkívül barátságosak és segítőkészek voltak, minden kérdésünkre lelkesen válaszoltak.
Összességében egy remek, maradandó élményt nyújtott számomra!
(Zsófi)

Mielőtt a laborba beértünk volna, elég sok kérdőjel volt még a fejemben, nem teljesen értettem mi lesz a végkimenetele a gyakorlatnak. A laborban töltött órák alatt mindenre fényderült, amit nem értettem először vagy esetleg ami közben merült fel kérdésem arra is. Mindenről részletes információt hallhattunk, sok praktikus alap “szabályt” megtanultunk gyakorlati szinten is, illetve elméletben is. Rendkívül kedves emberek fogadtak, a légkör nem volt nyomasztó, annál inkább egy felszabadult és komfortos érzés fogott el ez idő alatt.
Én úgy gondolom, a jövőben sok mindent tudok hasznosítani a foglalkozáson szerzett élményekből és tapasztalatból. Köszönöm a lehetőséget még egyszer. (Rebeka)

Nagyon élveztem a laborgyakorlatot. Főleg a pipettázás tetszett és az, hogy köpenyben és gumikesztyűben kellett dolgozni. Így olyan érzés volt mintha tényleg valamilyen kutató lennék. Jó volt bepillantást nyerni abba, hogy hogyan is működik egy labor. Ha tehetném, még egyszer elmennék. (Dorottya)

Örömmel vettem részt a gyakorlaton, remélem több ilyenben lesz még részem. Nagyon jónak találom, hogy már gimnazistaként betekintést nyerhetek a laborok világába és láthatok, kipróbálhatok olyan műszereket, amiket még sosem. (Saci)

Ez volt az első Szent-Györgyi-s program, amin részt vettem és már rögtön új laborgyakorlati tapasztalatokat szereztem. Például, hogyan kell használni egy digitális pipettát. Jó volt, hogy a programon tényleg olyanok vettek részt, akiket érdekel a téma és így gördülékeny volt a haladás. Pozitív élménnyel és több tudással távoztam. Várom a következő programra való lehetőséget. (Lilla)

Szerintem szuper volt, hogy mindenben részt vehettünk, és kipróbálhattuk, nem csak ültünk és „előadtak” nekünk. Ugyanakkor a témával kapcsolatban bármilyen kérdést feltehettünk, és nagyon lelkesen válaszolt is rájuk a vezetőnk. Az is tetszett, hogy mindent bőven kifejtett, és úgy magyarázta el, hogy az eljárás minden részletét megértsük. Én nagyon elfáradtam a végére, de egy nagyszerű élménnyel gazdagodtam. (Luca)

Néhány napja a Pannon Egyetem laborjában jártunk, ahol gélelektroforézissel foglalkoztunk. Az egész folyamat nagyon érdekes volt, a laborgyakorlat vezetője és munkatársai is érthetően mutatták be a dolgunkat, minden kérdésünkre szívesen válaszoltak. Összességében tetszett, sok új elméleti és gyakorlati tudással gazdagodtunk mindannyian.(Zalán)

A laborgyakorlat nekem nagyon tetszett. Igazán jó betekintést nyújtott a kutatás világába, egy középiskolás számára is kellően érthető, de nem túlegyszerűsített módon. A foglalkozás közvetlen hangulatának és az oktatók lelkesedésének köszönhetően ez a négy óra igazán tartalmasan telhetett el.
(Kristóf)

Nagyon érdekes volt hallani az egyetem kutatói munkájáról, illetve arról, hogy ez az egész diagnosztika hogyan működik. Izgalmas volt számomra a pipettákat használni és olyan anyagokkal dolgozni, amikkel nem találkoznék a mindennapokban. Nem egy mindennapi, de annál érdekesebb program volt.
(Laura)

A laborgyakorlatot nagyon érdekesnek és hasznosnak találtam, hiszen betekintést nyerhettünk egy igazi laborban folyó munkálatokba. Remélem, hogy lesz még lehetőségem hasonló élményeken részt venni.
(Borka)

A pénteki laborgyakorlatban nagyon tetszett, hogy az elméleti oktatás után a gyakorlatban is kipróbálhattuk az elektroforézis módszerét. Lépésről lépésre haladva, érthető magyarázatok mellett végezhettük el a kísérletet. Az oktatóink nagyon türelmesek és segítőkészek voltak. A pipetta működésétől kezdve mindent megmutattak, megérttettek velünk. Nagyon pozitív és tanulságos élményben lehetett részünk.
(Noémi)

Nagyon élvezetes és izgalmas volt a laborgyakorlat. Érdekes volt ,hogy milyen kis dologokból tevődik össze. Nagyon jó és maradandó élmény volt.
(Zeni)

Rendkívül élveztem a laborgyakolatot,nagyon örülök hogy részt vehettem rajta a jelentkezésemnél okozott bonyodalom ellenére is.Nagy élmény volt végre belelátni a biológia és kémia órán tanultakba, és nem csak száraz reakcióegyenleteket, kísérletleírásokat látni, hanem a gyakorlati ismeretre is szert tehettünk, betekintést nyerhettünk a laborban folyó munkába és annak mentébe.
(Júlia)

Én még sosem dolgoztam laborban ezért mikor megérkeztünk minden nagyon új volt és kicsit meg is ijedtem de mindenki nagyon segítőkész és kedves volt így nagyon jól éreztem magam és sok hasznos dolgot tanultam. Kifejezetten élveztem a gél készítést annak ellenére hogy a mi csapatunk kicsit elrontotta a végét és nem teljesen úgy sikerült mint kellett volna mivel egy kis gél kifolyt alul és emiatt nem tudtuk pontosan beleilleszteni a fésűt. Nagyon örülök hogy részt vehettem a laborgyakorlaton.
(Zsófi)

Bevallom eléggé izgultam az elején, tartottam magától az egész feladattól, mert attól féltem, hogy mindenki százszor jobb, ügyesebb, okosabb lesz nálam. Amikor találkoztam azokkal az emberekkel akik tartották magát a foglalkozást, megkönnyebbültem. Nagyon aranyosak voltak és mindenben segítettek nekünk. Jó volt hogy úgymond az alapoktól mentünk, megtanultunk pipettát használni. Számomra a legérdekesebb az az volt amikor megszíneztük a fehérjéket. Meg persze amikor megvizsgáltuk.
Összességében egy nagyon pozitív élményben volt részem, és tiszta szívemből tudnám ajánlani ezt bárkinek.
Ui.: Bár még nem tudok teljes párhuzamot vonni ez élmény között és a biológia tudásom között, de bízom benne, hogy majd minden helyére kerül.
(Judit)

Nekem az adta a legnagyobb élményt, hogy élőben láthattam, sőt részt is vehettem a végrehajtásában egy olyan kísérletnek, amiről eddig csak elméletben tanultunk. A kísérletet egy egyetemi oktató, és egyik tanítványa segítségével bonyolítottuk le, akik magyarázataikkal csak még színesebbé tették azt, illetve bármilyen problémába ütköztünk, mindig segítettek, így végül sikerrel hajtottuk végre a kísérletet
(Emma)

Fényképek

Share This