Oldal kiválasztása

Karácsonyi Koncertek a Lovassy László Gimnáziumban

1990-ig a karácsony is hagyományos iskolai ünnepély volt. Egy-egy harmadik osztály tanulói készültek műsorral. Általában azokra a harmadik osztályokra esett a választás, ahol sok „zenész”, és énekkaros volt, illetve más osztályokból hívtak „vendégművészeket”.
Az énekkar 1990-es évadnyitóján merült fel az ötlet: legyen a karácsony mindenkié. Szerepelhessen karácsonykor az egész iskola közössége előtt mindenki, aki zenei produkciójával hozzá szeretne járulni az ünnep bensőségesebbé, családiasabbá tételéhez. A műsor gerincét az énekkar, illetve ezen belül is a mindenkori énekes csoportok adják, és bemutatkozási lehetőséget kapnak a hangszeres és énekes szólisták, táncosok is. A karácsonyi koncert felpezsdítette az iskola egész belső művészeti életét: évről évre újabb hangszeres kamaracsoportok és énekegyüttesek alakulnak, köztük a – kezdetben Vondervisztné Kapor Ágnes, majd Bankó Mónika vezette – méltán népszerű, minden évben megújuló Tanári Kamarakórus.
A műsor szerkesztését és „celebrálását” kezdettől fogva Asztalos István tanár úr vállalta magára, míg hivatalos kötelezettségei el nem szólították iskolánkból. A koncert legfelemelőbb pillanatai minden évben azok, amikor 600 torokból és lélekből csendül fel a négyszólamú kánon:

Gloria szálljon a mennybe fel…

A karácsonyi koncertek programjai

Fényképek a Karácsonyi Koncertekről

2018

Share This